Gubody Ferenc Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola
Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.
Tel: 06-20/319-4838, 06-53/500-574; Email: info@gubody.t-online.hu
 

Kezdőlap   

Hírek   

Iskolánk   

Névadónk   

Felvételi 2024/2025-re   

Eseménynaptár 

Képzések   

Dokumentumok   

Emlékkönyv  

Linkek   

Elérhetőség   

Alapítvány   

 

Pályázatok   

   

 

 

 

 

 




 
Iskolánk

A Tanulni Egy Életen át Alapítványt Cegléd városának egy elismert idős pedagógusa alapította 2007-ben, és az ő segítségével hoztuk létre a Gubody Ferenc Technikum, Szakképző és Szakiskolát. Az iskola elődje, amelynek tevékenységét folytattuk, elsősorban felnőttképzéssel foglalkozott, érettségire való felkészítéssel, valamint érettségi utáni szakképzéssel.
Iskolánk bérleményben működik, Cegléd város központjában, a főtérről nyíló csendes kis utcában. 2 külön álló épületben, 8 tanteremmel, 2 számítástechnika és egy művészeti teremmel rendelkezik Már működésünk második tanévében (2008-2009) engedélyeztettük a nappali középiskolai oktatást, amely elsősorban azoknak a diákoknak a képzésére irányult, akiket nem vettek fel más középiskolába, tehát a hátrányos helyzetű tanulókat kívántuk ezzel segíteni. A felnőttképzési tevékenységünk is azon felnőttek továbbtanulását, szakképzését segítette, akik valamely okból (elsősorban anyagi és szociális hátrányok miatt) nem tudtak az életkoruknak megfelelő időben tanulmányokat folytatni.
A jelenlegi oktatásaink: érettségit adó képzések, 5 éves szakmai előkészítő technikum (logisztikai technikus), illetve érettségi utáni képzéseink, szállítmányozási és logisztikai ügyintéző, szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens. Szakképzéseink: festő, mázoló és tapétázó, szociális gondozó és ápoló, valamint 12-13 esti érettségire való felkészítő évfolyam, szakképesítéssel rendelkező tanulók számára. Jelenleg 171 tanulónk van. Összetételét tekintve a nappali tagozaton kb. 50%-a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, kb. 35%-ban SNI-s tanulók, ők szakvéleménnyel rendelkeznek, tanulásban akadályozott, megismerő funkciók rendellenességével vagy viselkedési problémákkal küszködnek.
Tanulóink többségének énképe, önértékelése sérült, sokan hordozzák magukban a korábban szerzett traumákat, pszichés terheket. A gyakran alulmotivált személyiségek energetizálására, önmaguk és a szűkebb-tágabb környezetük és a törvények elfogadására a tanáraink speciális, egyénre szabott foglalkozást dolgoztak ki Ezt a kihívást jelentő munkát szívük melegével, időnként energiát, időt és gyakran anyagi áldozatot nem kímélve végzik. Tanulóink közül sokan változtak, javult a magatartásuk. Szeretnénk, ha többen eljutnának közülük egyetemre, főiskolára is. Céljaink közé tartozik, hogy önmegvalósító emberként illeszkedjenek be a munka világába. Gyógypedagógusunk segít az SNI-s tanulók felzárkóztatásában, pszichológusunk pedig a viselkedésproblémás tanulókkal való foglalkozásban vesz részt.
Speciális programunk felkészíti tanulóinkat a munka világába való beilleszkedésre, illetve a továbbtanulásra is. Felkészíti tanulóinkat az egész életen át való tanulásra, a továbbképzéseken, a felnőttképzésben való aktív részvételre is.
Iskolánkban a középiskolai képzés 10 éves múltra tekint vissza, amely első időszakban elsősorban az esti érettségire való felkészítésre és az érettségi utáni szakképesítésre terjedt ki. 2007. óta nappali képzésben is folytatunk középiskolai képzést, 4 éves általános szakmacsoportos képzést, 5 éves nyelvi előkészítő és 5 éves alkalmazott grafikus évfolyamot is indítottunk. A logisztikai ügyintéző képzést a 2013/2014-es tanévben kezdte meg iskolánk 5 éves szakközépiskolai képzés keretén belül. Az első 4 évben szakmai alapozó képzést kapnak tanulóink, és az 5. évben már csak a szakmai tárgyakat tanulják.

A piacgazdaság fejlődése, az Európai Unióhoz való csatlakozás új kihívást jelent a magyar társadalom munkaképes tagjainak. Azt szeretnénk, hogy nyelvtudásukkal, szaktudásukkal, műveltségükkel, élethosszig tartó tanulási képességükkel tudjanak megfelelni a munkaerőpiac új, gyorsan változó követelményeinek. Minden szakterületen követjük az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott új szakmajegyzékes képzéseket.
Célunk az érettségi és a munkaerőpiacon hasznosítható, kompetens szakképesítés megszerzése.
Képzéseink államilag finanszírozottak és mindegyik szak esetén államilag elismert szakmai képesítést nyújtanak.
Iskolánkba várunk minden tanulót, nem kizáró ok, hogy hátrányos helyzetű, különböző tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézségekkel küszködő (SNI, BTM, HHH), akik nappali tagozatos képzés keretén belül szeretnének érettségit, szakmát szerezni.

HA MÉG NEM DÖNTÖTTÉL, HOGY HOL TANULSZ TOVÁBB, VAGY NEM VETTEK FEL, VÁR ISKOLÁNK!
A MUNKAERŐPIACON JÓL HASZNOSÍTHATÓ SZAKKÉPESÍTÉSEK MEGSZERZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉVEL!!!!

 

Földvári-Vincze Ildikó
Igazgató

 

Copyright © 2009 Gubody Ferenc Szakképző Iskola